资讯

A borlovagrendek műsorával, az új kenyér megáldásával nyitották meg az Öreghegyi Mulatságok rendezvényt, amelyen a gyermekek ...
Túléltük küzdelmeinket a világtörténelem legnagyobb birodalmaival szemben is – hangsúlyozta ünnepi közleményében a ...
1995-ben augusztus 20-a hétvégére esett, így több település három napon át tartó programsorozattal ünnepelte ...
A szakemberek szerint kora estétől elsősorban az ország északnyugati felén növekszik a zivatarok kialakulási esélye, éjfélig ...
Óriási az érdeklődés az Otthon start program iránt. Megmozdult az ország! – írja szerda reggeli Facebook-posztjában Orbán ...
Állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2025. augusztus 19-én, a ...
Hatodik alkalommal rendezik augusztus második felében a Kárpát-medencei Népmesemondó Találkozót, ezúttal Kecskeméten. Az idei ...
Színes programokkal, látványos légibemutatóval és koncertekkel ünnepelte Velence várossá válásának 21. évfordulóját augusztus ...
Sikeresen pályázott Jenő, Nádasdladány és Úrhida, így ennek eredményeképpen hamarosan korszerűsítik a nyertes települések ...
A Székesfehérvári Művészek Társaságának tagjai ezúttal egy kissé talán elfeledett anyagra, eszközre, a grafitra és az azzal ...
Miután Donald Trump amerikai elnök hétfőn Volodimir Zelenszkj ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tárgyalt az ukrajnai ...
A szerdai munkaszüneti nap viszont így is megváltozó, ünnepi nyitvatartást jelent az üzletek esetében, azaz ha ma indulnátok ...