资讯
A városvezető megjegyezte, örömmel tölti el, hogy ezek után hirtelen mindenki felébredt. Három hete már, hogy írtam önnek, azonban válasz azóta sem érkezett, de látom, levelem mégis célba ért – írta v ...
Észak-Korea jelezte, hogy a területét érő provokációkra válaszolni fog. Dél-Korea és az Egyesült Államok hétfőn megkezdte éves nagyszabású nyári közös hadgyakorlatát, melynek célja megerősíteni a szöv ...
95 évesen elhunyt Liz Smith színésznő - írja az Origo a BBC alapján. Eredeti nevén Betty Gleadle számos filmben, sorozatban ...
Csányi István közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkárként dolgozott a Miniszterelnökségen. Az országban az elsők között, tavaly nyáron alakult meg a Csömöri Forrás Tisza Sziget, amel ...
Ezzel még a fideszesek szűk többsége is egyetért – derült ki a Publicus Népszavának készített felmérésből. Az ünnepségekre költött 10,9 milliárd forint éppen megegyezik a pedagógusok teljesítményérték ...
Szerencsés országoknak évente egy gondot kell megoldaniuk. Nekünk időről-időre összetorlódnak a teendőink. Most is így van. Nem elég csupán azokat leltározni, amelyekről Magyar Péternek az országjárás ...
Miközben az előző évihez képest több mint 18 ezerrel emelkedett az egyetemisták száma a 2024/2025-ös tanévben, az idegen nyelveket tanuló hallgatók száma az összes népszerű nyelv esetében csökkent – v ...
A tény szent, a vélemény szabad. Róna Péter ezt az építő vitákhoz fontos elvet nem tartotta be maradéktalanul a Vámkapituláció, avagy Trump vs. Von der Leyen című cikkében. A cikk korábbi írásaimra is ...
Az élet alakította úgy, hogy beszélgetni tudjunk. Budapestről tartottunk Szegedre, a vonat fülkéjéből lassan elfogytak az utasok, ketten maradtunk. A jó megjelenésű, dekoratív hölggyel addig is váltot ...
A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két kattintás, és Szabolcs már olvassa is egymás után a kiválasztott cikkek ...
A feltételezett elkövető az unoka volt, aki pokollá tette rokona életét. Kábítószer birtoklása és termesztése, zaklatás, ...
Forró, nyári napsütés, süppedő homok, de nem tengerpart. A helyszín, amelyet családok, baráti társaságok választanak ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果